Lemondott Fidesz-tagságáról a lopással gyanúsított képviselő

HírExtra | 2012. január 28.

Lemondott Fidesz-tagságáról a lopással gyanúsított képviselő

mokán.jpg

 Mokán István, a Fidesz helyi csoportjának a vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a képviselő pénteken személyesen vitte be hozzá a lemondó levelet. "Lépését nem indokolta, csak a lemondásáról nyilatkozott" - tette hozzá.

Mint mondta, várják a hatóságok és az igazságszolgáltatás döntését, a párt helyi szervezete nem tesz lépéseket, amíg konkrét vádemelés nem történik.

"Ha ez megtörténik, az ügyészség 30 napon belül vádat emel a gyanúsított képviselő ellen, akkor vonjuk le a következtetéseket és teszünk érdemi lépéseket. Az érintett személy 1990 óta tagja a képviselő-testületnek, hatodik alkalommal nyert egyéni körzetben és 1990 óta pénzügyekkel foglalkozott. Visszahívni a választójogi törvény szerint nem tudjuk, mivel egyéni választókörzetben szerzett mandátummal rendelkezik” - mondta Mokán István.

A Békés Megyei Hírlap Beol hírportálja csütörtökön írta meg, hogy a sarkadi képviselő-testület egyik tagját, a pénzügyi bizottság elnökét azzal gyanúsítják, hogy több tízezer forint értékű adathordozó árazókészüléket vitt el egy helyi szupermarketből. A lap szerint az áruház dolgozói észlelték a hiányt, és a kamerarendszer segítségével azonosították a feltételezett elkövetőt.

Előzmények:  http://www.serfozoistvan.hu/frakcio/13808-Miert-titok-hogy-Fidesz-kepviselo-a-bolti-tolvaj

Kapcsolódó cikkek