Ismét elfoglalta az ELTE egyik termét a Hallgatói Hálózat

2012. február 22.

Ismét elfoglalta az ELTE egyik termét a Hallgatói Hálózat

    A 100-120 egyetemistát és oktatót a dékán fél 7 óta ki akarta tenni az épületből. Ők azonban a dékán helyett inkább Hoffmann Rózsával beszélgettek volna.

Körülbelül száz-százhúsz egyetemista és oktató vonult be az ELTE bölcsészkarának egyik nagyelőadójába szerda délután - tudósít az eduline. A Hallgatói Hálózat (HaHa) így akarja megismételni az egy héttel ezelőtti akciót.

Múlt héten

   Február 15-én a Hallgatói Hálózat több száz tagja, Vissza a jövőnket címmel demonstrált a Corvinus előtt. A szervezők szerint a felsőoktatási törvény botrányos átalakításával a kormány elveszi a következő generációk jövőjét. Mikor hivatalosan vége lett a demonstrációnak, egy néhány száz főből álló különítmény meglepő lépésre szánta el magát. A tüntetők bemasíroztak az ELTE jogi karának épületébe, ahol elfoglalták a harmadik emeleti auditóriumot. Az előadóban fórumot rendeztek, hogy megvitassák követeléseiket, és kialakítsák közös álláspontjukat. A meglepett egyetemi dolgozók egyszer csak bezárták a kapukat, majd Király Miklós dékán beszélt a sokáig vitatkozó hallgatóhoz. Arra kérte a diákokat, "ésszerűen rövid időn belül hagyják el az egyetemet." Erre először este fél 7-ig adott határidőt. Ezt később 8 órára módosította.

 

Kísért a múlt

   A mai akcióval ezt az "egyetemfoglalást" szerették volna megismételni. Újabb fórumot szerveztek, délután ötkor találkoztak az ELTE bölcsészkarának udvarán. Bár az elmúlt napokban több dékántól kértek teremhasználati engedélyt, sehonnan nem kaptak pozitív választ. Volt, aki technikai problémákra hivatkozva utasította el a hallgatókat.

   „A kormány által adott reakciók a korábbi cinikus álláspontot tükrözték. Hoffmann Rózsa elzárkózott a változtatásoktól, Orbán Viktor pedig úgy nyilatkozott, hogy több radikalizmust várna el ettől a nemzedéktől. A Hallgatói Hálózat továbbra is kitart a polgári engedetlenség békés formái mellett, fő célja a mostani felsőoktatási törvény megváltoztatása, valamint a demokratikus, részvételen alapuló országos érdekérvényesítés elindítása” – írta a hallgatóktól és oktatókból álló csoport Facebook-oldalán.
   Fél 6 körül körülbelül száz-százhúsz egyetemista és oktató vonult be az ELTE Múzeum körúti épületébe, a kommunikáció tanszék egyik előadóját foglalták el. Az egyetem biztonsági őrei bezárták a mellékbejáratokat, a hallgatók végül a főbejáraton jutottak be az épületbe.

 

Rácsörögnének Hoffmann Rózsára

   "Hívjuk el Hoffmannt erre a fórumra, most. De kinek van meg a száma?" - egy ilyen felvetést is szárnya kelt a hallgatók közt fél 7 körül. Az eduline szerint az előadóban ülő egyetemisták nem zárkóztak el attól, hogy elhívják az oktatási államtitkárt a HaHa rendezvényére, de nem bíztak abban, hogy Hoffmann Rózsa reagál a meghívásra.

Rendőrök a kapuknál

   A bölcsészkar dékánja korábban fél 7-ig adott időt a Hallgatói Hálózatnak. Később 8-ig. MInt múlt héten. A fiatalok szerint nem az épület előtt várakozó néhány rendőrrel, hanem biztonsági őrökkel akarta őket kivezettetni.

   Az egyetemisták végül betartották a dékán szabályait - háromnegyed nyolc előtt pár perccel mindenki elhagyta az előadótermet.

Sejtek is alakultak - a HAHA sajtónyilatkozatot adott ki:

   200 hallgató részvételével megkezdődött a Hallgatói Hálózat második Hallgatói Fóruma az ELTE Bölcsészettudományi Kar 34-es termében. Habár a dékán úr távozásra szólította fel az egybegyűlteket, az egyetemisták és középiskolások megtartják a fórumot. A Hálózat korábban több egyetemet megkeresett teremigényével, ám bürokratikus érvekre hivatkozva minden intézmény elutasította a megkeresést.

   Felháborítónak tartjuk, hogy minket, egyetemisták, gimnazisták és oktatók békés csoportját kizártak a belvárosi egyetemekről. Az egyetemek vezetőinek döntése érthetetlen annak fényében, hogy múlt szerdán bizonyítottuk: békés, pártpolitika-mentes, tárgyalásra és kompromisszumokra képes, a megállapodásokat tiszteletben tartó szervezet vagyunk, amely a felsőoktatás ügyéről kíván nyilvános vitát folytatni. A történtekből az látszik, hogy nagy félelem uralkodik az egyetemek vezetőinek körében. Inkább kitiltják saját diákjaikat az intézményeikből, minthogy engedélyt adjanak a nyílt kritikára, és ily módon konfrontálódjanak a kormányzattal, amely még mindig nem hozta nyilvánosságra az új finanszírozásról szóló rendeletet. Orbán Viktor miniszterelnök úr is üdvözölte a hallgatói szerveződést, és hangsúlyozta az egyetemi autonómia fontosságát, ezért sem értjük, hogy miért nem használhatunk hallgatói fórumokhoz egyetemi tereket. Hiszen az egyetem a miénk!

   Ám ez a gesztus csak még nagyobb lökést ad a mozgalomnak, hiszen látszik, hogy nagyon nagy szükség van ránk és be fogjuk bizonyítani, hogy egy békés, intelligens csoport vagyunk, akiktől nemhogy nem kell félni, hanem üdvözölni kéne azt, hogy hallgatók demokratikus eszközökkel kívánnak a saját ügyükről tárgyalni. Mi nem ijedünk meg, le fogjuk bontani ezeket a gátakat és mindenkit arra fogunk biztatni, hogy merje vállalni a véleményét. Küzdeni fogunk azért, hogy az egyetemi autonómia újra értelmet nyerjen, hogy az egyetemek a hallgatókért legyenek és ne fordítva. Továbbra is egy minőségi és igazságos felsőoktatásért állunk ki. Az elmúlt hetek eseményei azt bizonyították, elindult egy pozitív folyamat és sikerült nyomást gyakorolni a kormányzatra is:

   1. Létrejöttek a Hallgatói Hálózat helyi szerveződései a különböző egyetemeken- Többek közt az ELTE BTK-n, az ELTE ÁJK-n, a Corvinuson, a MOME-n, több vidéki egyetemen, például Kecskeméten, Szegeden, Pécsett alakultak sejtek.

   2. Megalakult a jelenleg több mint 160 tagot számláló Oktatói Hálózat. Az oktatók és kutatók követelik, hogy a kormányzat vonja vissza az alapos elemzések, hosszú távú hatástanulmányok és érdemi szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket.

   3. Az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága is határozott negatív kritikát fogalmazott meg a felsőoktatás ésszerűtlen átalakításával kapcsolatban.

   4. A NEFMI a felsőoktatási keretszámok utólagos korrekcióját ígérte a felvételi jelentkezések alapján.

Ezzel lényegében elismerte, hogy azok januári megállapításakor semmilyen érdemi adatra nem támaszkodtak, a számok meghatározása nem szakmai érvek mentén történt. A Hallgatói Hálózat az első győzelemének tekinti, hogy a NEFMI változtat a keretszámokon, ugyanakkor ezt felületes intézkedésnek tekintjük, amely nem segít jelentősen a felvételizők helyzetén és továbbra sem mutat a minőségi javulás felé.

Forrás: Eduline/Hír24

Kapcsolódó cikkek