Nem örül a helyi ellenzék a félegyházi Fidesz-frakció és polgármester között kialakult ellentétnek – így összegezhető a az általunk megkérdezett önkormányzati képviselők véleménye. A város érdekeit tartják ugyanis elsődlegesnek, annak viszont nem használ a viszálykodás. Emiatt akár állami forrásoktól is eleshet Félegyháza – véli az MSZP.
Péntek óta foglalkoztatja a város közvéleményét, hogy hogyan végződik a félegyházi Fidesz-frakció nyílt szembeszállása Kapus Krisztián polgármesterrel. Az MSZP helyi frakciója problémának látja, hogy megrendült az emberek politikába vetett bizalma – nem csak helyi, hanem országos szinten is. Pedig erre a bizalomra nagy szükség lenne ebben a gazdasági helyzetben, hiszen sokakat érintő, nehéz döntéseket kell meghozniuk a politikusoknak. Dr. Garai István szerint elképzelhető, hogy az ügynek akár az is lehet a következménye, hogy a viszálykodás miatt a jövőben kevesebb pénz érkezik a városba, pedig most fontos tennivalók lennének.
Forrás: felegyhazitv.hu